Hírfigyelő

A Hírfigyelőben olyan - főleg magyar nyelven megjelent - hírek közül szemezgetünk, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak az általunk tárgyalt témakörökhöz. Ritkábban beveszünk egy-egy érdekesebb tudományos hírt - csak azért, mert valamiért különlegesnek tartjuk. A híreket könnyed formában tárgyaljuk; hozzáfűzzük véleményünket, gondolatainkat. Válogatásunk, tárgyalásunk szubjektív, bár igyekszünk a híreket a tudomány nézőpontjából értékelni. Mi is tévedhetünk, ezért mindenki figyelmét felhívjuk arra, hogy nyugodtan kételkedjen, és járjon utána információinknak!

Folytatódik a nyelvrokonságról szóló cikksorozat

Április 7-én beszámoltunk arról, hogy a főleg nyelvészeti kérdésekkel foglalkozó nyest.hu portálon olvasható egy, a nyelvrokonság alapkérdéseit ismertető írás. Azóta megjelent a folytatása is, mely az általános kérdések, azaz a történeti-összehasonlító nyelvészeti módszerek tárgyalása után a blogcikk címének megfelelően a magyar nyelv rokonságára fókuszál. Nemcsak a hangalaki, hanem a jelentésbeli változásokról is olvashatunk, és a szerző a buktatókra is felhívja figyelmünket.

Mivel az írás azzal fejeződik be, hogy ezek a megfelelések nemcsak a részletesen taglalt szókincsben, hanem a nyelvtanban is kimutathatók, reméljük, hamarosan erről is részletesebben olvashatunk.

Miért gondoljuk, hogy a magyar nyelv finnugor?

 

Tamiflu botrány

Több ország igen jelentős és drága készleteket halmozott fel az influenza kezelésére, megelőzésére kifejlesztett Ostelamivir (Tamiflu) nevű antivirális szerből, mielőtt az adott influenza vírustörzs ellen hatékony vakcinát előállították. A készítménnyel kapcsolatban nagyon sok vita volt. A napokban jelentette be a Cochrane bizottság azt az új elemzést, amely azt mutatja, hogy az influenzaszerű tünetek fenállásának tartamát kevesebb, mint egy nappal rövidíti, és nem csökkenti a komplikációk, kórházi kezelések számát.

Bővebben ...

Visszaélés az OÉTI logójával

Sajnos egyre gyakrabban olvasni-hallani, hogy vitamin- és ásványianyag-igényünket csak a különböző étrend-kiegészítők magunkba tömésével elégíthetjük ki. E mesterségesen gerjesztett piacnak köszönhetően nemcsak a gyógyszertárak polcain, hanem már a közértekben is találkozhatunk különféle táplálék-kiegészítőkkel, az internetről nem is beszélve.

Természetesen a forgalmazók is tisztában vannak vele, hogy portékájuk eladhatóságát nagymértékben növelheti némi tudományosnak látszó maszlag, és egy hivatalos szervezet neve - és itt történik az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet nevével való visszaélés.

Bővebben ...

Világvége négy lépésben

Tegnap a Mars és a Nap a Földről nézve pontosan ellentétes irányban helyezkedett el. Ez az oppozíciónak nevezett állás mindig megmozgatja az emberek fantáziáját. Ilyenkor a Mars a sötét éjszakai égen magasan és feltűnően helyezkedik el, és a naív elképzelés szerint megzavarja a Naprendszer általános gravitációs viszonyait. Ez a jelenség, amely egyébként 778 naponként előfordul, most egy érdekes csillagászati eseménysorozat bevezetőjeként tűnik fel. Másfél év alatt négy Holdfogyatkozást figyelhetünk meg, az elsőt egy hét múlva, az utolsót jövő év szeptemberében. Teljes Holdfogyatkozáskor a Föld takarásába kerülő Hold a Föld atmoszféráján áthaladó megszűrt, a holdtányért haloványan megvilágító vörös fényben világít. Ezt a jelenséget vörös Holdnak, angolul bloody Moon-nak, véres Holdnak nevezik.

Bővebben ...

Interjú Neil deGrasse Tysonnal, az új Kozmosz sorozat műsorvezetőjével

Az origo hírportál az új Kozmosz sorozat londoni világpremierjéről szóló tudósításában jelezte, hogy megszólaltatja Ann Druyant, Carl Sagan özvegyét, a  sorozat egyik író-producerét, illetve Neil deGrasse Tysont, a Kozmosz műsorvezetőjét is. Az Ann Druyannal készült interjú már korábban olvasható volt (erről mi is beszámoltunk), és most megjelent a műsorvezetővel készített beszélgetés is.

Maga a sorozat vasárnap esténként 22 órától látható a National Geographic Channel műsorán.

Hogyan állapítható meg két nyelv rokonsága?

A címben szereplő kérdésre középiskolában, még érettségi előtt kellene választ kapnia mindenkinek. Ha így lenne, nem lenne mindennapos jelenség a magyar nyelv rokonságával kapcsolatos mély ellenérzés, nem fordulhatna elő, hogy a parlamentben "ezerszer megbuktatott finnugorelméletről" (sic!) szónokoljanak, és egy rovásírásos tábla avatása a finnugor hazugság elfelejtésének üzenetét hordozza a beszédet tartó politikus számára.

Ha egy érdeklődővel próbáljuk megértetni, hogy miért tartozik a magyar nyelv az uráli, azon belül a finnugor nyelvek családjába, érdemes kicsit messzebbről kezdeni. Azzal, hogy bemutatjuk, hogyan válnak szét a nyelvek, mit jelentenek az olyan alapfogalmak, mint nyelvcsalád vagy alapnyelv, mi az, ami nemcsak hogy nem segít a nyelvrokonság megállapításához, de kifejezetten nem szabad figyelembe venni.

Bővebben ...

Ne higgy a szemnek!

"Nem hihetünk a saját szemünknek. Az érzékszerveink olykor megtévesztenek minket." – így kezdődött a Kozmosz sorozat tegnapi, április 6-ai epizódja. Az állítás nemcsak a természet és a mindenség világára igaz, hanem gyakran emberi alkotásokra is.

Kétségtelen, hogy a szemünket nagyon könnyű becsapni. Rengeteg optikai illúziót ismerünk, melyek egyúttal arra is figyelmeztetnek, hogy az általunk látottak nem feltétlenül egyeznek a valósággal. A jelenség művészeket is megihletett.

Bővebben ...

Ejtőernyős és meteor - valóság vagy hamisítvány?

Egy meteor majdnem eltalált egy norvég ejtőernyőst. Manapság, amikor könnyű akár házilag is vdeót hamisítnai, nehéz dolga van a szkeptikusnak. Valódi vagy hamisított a felvétel? Phil Plait, a "Bad Astronomer", neves csillagász, szkeptikus elemzi a hírt és a felvételt. Ha valós a film, akkor tényleg szenzáció, mert a meteorok ilyen "sötét szakaszában", tehát amikor már nem olyan sebesen repülnek, hogy nyomukban izzon a levegő, még nem sikerült felvételt készíteni.

Bővebben ...

Immár bizonyos: a kardfogú tigrisek és az emberek egyidőben éltek

 

Frédi és Béni óta tudjuk, hogy az emberek harmonikus kapcsolatban éltek a dinoszauruszokkal (pontosabban azon óriás hüllőkkel, amelyek tömeges kihalása 65 millió évvel ezelőtt történt), valamint más nagytestű állatokkal, többek között a kardfogú tigrisekkel is.
A mesék világából kilépve, a kardfogú tigrisről elég megalapozott tudással rendelkezünk; azt hogy a korai emberek találkozhattak velük, eddig sem zárták ki. A Tübingeni Egyetem kutatói azonban egy 300 000 éves rétegben együtt bukkantak ember által készített eszközökre és egy kardfogú tigris csontmaradványaira egy Schöningen melletti bányában.

A felfedezésről magyarul is olvashatunk.

Rezsicsökkentés házilag - vagy legalább szép zöld a fénye...

Ki ne örülne, ha 10-20-30%-kal kevesebb lenne a havi villanyszámlája? És mit szólnánk, ha 75%-ot is megspórolhatnánk? Márpedig az Energy Saver Pro ezt ígéri: csak bedugod a konnektorba, és máris a negyedére csökken a fogyasztás.

Egy ilyen forradalmi eszköz persze a szakik figyelmét is felkelti, és ők bizony nem restek, nekiállnak tesztelni. Innentől már sejthető a végkifejlet: ha valami ennyire csodálatos, szinte biztosan átverés. És ahogy várható volt, ezúttal is kiderült, hogy a csodakütyü nem tud mást, mint két zöld lámpácskával világítani. A fogyasztás ugyan nem csökken, sőt egy kicsit nő is, de legalább szép zöld a fényük.

Bővebben ...

Minő malaszt: fogyassz melaszt! (?)

 

Napjainkban a kristálycukor az egyik étkezési közellenséggé vált: annyira mérgezőnek tüntetik fel, hogy vele kapcsolatban a "fehér halál" kifejezés is meghonosodott. E súlyos méreg fogyasztását megelőzendő, rengeteg alternatív édesítőszert reklámoznak, melyek némelyike nemcsak kiváltja a kristálycukrot, hanem egyenesen áldásos hatást gyakorol szervezetünkre. A méz, a juharszirup, a nádcukor, a barna cukor mellé most megjelent a cukorgyártás mellékterméke, a melasz is.

Bővebben ...

Poe törvénye

Április elseje a bolondok, az átverések napja. De mi nem verünk át senkit, mert félünk, hogy komolyan veszik a bolondozásunkat. Erről szól az internetezés tíz legfontosabb törvényeinek, szabályainak egyike, az úgynevezett Poe törvénye. E "törvény" rövid megfogalmazása a következő: "Az író szándékának egészen egyértelmű jelzése nélkül lehetetlen megkülönböztetni az extrém nézetek ismertetését az extrémizmus paródiájától". Másképpen: "A fundamentalista, dogmatikus elméletek, hiedelmek akár legegyértelműbb paródiáját is lesznek, akik komolyan fogják venni".

Bővebben ...

Tények tíz állandóan felbukkanó rák-mítoszról

A daganatos betegségek kutatásának szponzorálására, támogatására szakosodott brit non-profit Cancer Research nevű szervezet blogján összefoglaló jelent meg a tíz legelterjedtebb, legmakacsabban fennmaradó rák-specifikus mítosz eloszlatásáról: 10 Persistent Cancer Myths Debunked. Az említett mítoszok zöme hazánkban is terjed és különféle "csomagolásban" újra és újra felbukkan.

Bővebben ...

Megint nem találták meg Attila sírját

Először csak a mosonmagyaróváriak lapja közölte a szenzációs hírt, hogy egy Albert Rümschtein nevű kutató az új budapesti híd építése közben feltárta Attila sírját. Mára a hír már mindenütt olvasható volt. A szkeptikus vészjelzőt persze már az is megszólaltatta, hogy nem tudunk friss budapesti hídépítésről, de aztán az végképp jelzésértékű volt, hogy ezt a Rümsteint a Google csak ezzel a hírrel kapcsolatban ismeri. Mára már mindenfele megjelent a nemzetközi lapokon és magyarul is megjelent az Indexen cikizve, bár kicsit furcsán. A kép egyébként egy a Ming dinasztiából származó múmiát ábrázol (például ebben a cikkben az 5. kép).

Bővebben ...

Az eltűnő tinta legendája

A választásokhoz közeledvén újra meg újra előkerülnek azok a pletykák, melyek szerint a gaz hatalom/ellenzék minden eszközzel igyekszik kijátszani a szavazások tisztaságát, és különböző ármányokat bevetve törekszik a voksok maximalizálására. (Az, hogy sajnos néha nem pletykáról van szó, más fórumra tartozik.) Egy ilyen közkedvelt legenda az eltűnő tintáé, mellyel a mindenkori kormányoldalt szokták megvádolni. A legenda terjesztői arra szólítják fel szavazóikat, hogy vigyenek magukkal saját tollat, mert a központilag biztosított tollakban hőre eltűnő tinta folyik. Az abszurd gondolat boncolgatása helyett az Urban Legends blog írását ajánlunk, melyből megtudhatjuk, hogy ez az összeesküvés-elmélet világszerte népszerűségnek örvend: Választási csalás eltűnő tintás tollal?

Probléma a homeopátiás szerekkel megint az USA-ban is

Az amerikai Food and Drug Administration (FDA), az orvosi eszközök, gyógyszerek forgalmazását szabályozó szervezet visszahívott számos homeopátiás, penicillinből előállított terméket, amelyet a Terra Medica cég gyártott, mivel bennük penicillint mutattak ki. A gyártó weboldalán az az információ olvasható, hogy a szert a Penicillium roquefortii penészgombából állítják elő, de nem tartalmaz peniccillint, tehát nem rendelkezik annak potenciális káros mellékhatásaival. Akinek a fentebbi mondatok bizarrnak tűnnek, az már kezdi érteni, hogy mi is a hatalmas probléma a homeopátiás szerekkel és azok szabályzásával.

Bővebben ...

A Wikipedia-alapító beszólt a holisztikus gyógyítóknak

Sokan a tudományos közösségben úgy gondolják, hogy a Wikipedia használhatatlan, megbízhatatlan információforrás. Azonban sommás véleményüket leginkább a korai Wikipedia állapotára alapozhatják. Az elmúlt években a közösségi enciklopédia moderálási elvei jelentősen szigorodtak, és ezek az elvek igencsak közel állnak a tudományos, szkeptikus elvekhez. Természetesen mindez nem ugyanaz, mint egy szakmailag lektorált (peer reviewed) tudományos folyóirat, de már messze nem egy teljesen szabadon szerkeszthető és szétbombázható platform. Minderre frappáns bizonyítékot adott a holisztikus gyógyítók friss petíciója és a Wikipedia-alapító Jimmy Wales reakciója. Új cikk a Szkeptikus Blogon.

Facebook
vitaterep

Amit a böjtről érdemes tudni

A keresztény kalendárium szerint hamvazószerdával kezdetét vette a nagyböjt, a hívők számára tehát beköszöntött a böjti időszak. Böjtölni azonban ma már nemcsak (sőt elsősorban nem) vallási okból szoktunk: a különböző diéták és méregtelenítő kúrák szerves részévé vált a szigorú vagy kevésbé szigorú koplalás. Az alábbi blogcikkben a böjtről, annak fajtáiról, és szervezetünkre gyakorolt hatásairól olvashatunk egy szakember tollából:

Mit kell tudnunk a böjtről?

Az ezoterikus gondolkodásról: egy volt szélsőjobbos diák emlékezik

Minden tanár számára sokkoló, gyakran fájdalmas tapasztalat, amikor az általa oktatott tárgyból az egyik, számára talán kedves diákja hirtelen az áltudományok hirdetőjévé válik. A fizikatanár nem érti, miért hisz növendéke az örökmozgóban vagy a különböző misztikus energiákban, egy orvosprofesszor döbbenten látja viszont egykori ígéretes hallgatóját a homeopátia hirdetői között, a nyelvész pedig nem érti, hogyan hirdetheti egy magyar, esetleg nyelvészet szakot végzett növendéke, hogy anyanyelvünk nem tartozik a finnugor nyelvek családjába.

Bővebben ...

Kozmosz - az élet folyói

A Kozmosz sorozat második részét tegnap vetítette a NatGeo. Neil deGrass Tyson számos olyan fontos mondatot elmondott, amelyet a szkeptikusok nap-mint nap használnak kommunikációjukban, érvelésükben. Ezt annál is jobban kell értékelni, mivel Amerikában ezzel hatalmas tabukat (t.i. fundamentalista vallásértelmezés) kellett döngetnie.

Bővebben ...

GVH büntetés az Oscillococcinum gyártójának

A Gazdasági Versenyhivatal a Laboratoires Boiron SA-t 10.200.000 Ft, a Boiron Hungária Kft.-t 12.600.000 Ft bírság megfizetésére kötelezi mivel az Oscillococcinum elnevezésű gyógyszertárból vény nélkül is kiadható gyógyszert nem az engedélyezett alkalmazási előírás alapján mutatta be egyes kereskedelmi kommunikációiban, azt állítva, hogy a készítmény alkalmas az influenza megelőzésére.

Bővebben ...

Néhány kérdés az eltűnt utasszállítóról

Napok óta hiába keresik az eltűnt maláj utasszállító repülőgépet. A keresésbe (nyilván nem teljesen önzetlenül) hírességek is bekapcsolódtak, valamint egy amerikai cég műholdas felvételeket is közzétett, hogy bárki segíthesse a hatóságok munkáját (minderről a Hírfigyelőben is megemlékeztünk).

Az urbanlegends annak járt utána, hogy az interneten kerengő, a józan észt még nem teljesen elvető kérdésekre milyen racionális válaszok adhatók:

Az elveszett maláj utasszállító: kérdések és válaszok

Tíz év fogyókúrás könyvért

Tíz év szabadságvesztésre ítélték a híres amerikai TV személyiséget Kevin Trudeau-t. Trudeau számos "self help" könyv írója: Natural Cures 'They' Don't Want You to Know About, a Debt Cures 'They' Don't Want You to Know About, és a mostani per tárgya a The Weight Loss Cure 'They' Don't Want You to Know About. Ez utóbbiból több mint 850 ezer példányt adtak el, és a bevétele 39 millió dollár (több, mint 8 milliárd forint) volt. A bíróságok, hatóságok már sok éve bírkóznak Trudeau-val, mivel gyakorlatilag minden könyve, beszéde hemzseg a valótlan, félrevezető állításoktól.

Bővebben ...

Siralmas PISA-eredmények

Lassan már nem csodálkozunk azon, hogy a magyar diákok rendszeresen rosszul teljesítenek a PISA-teszteken. A 2012-es eredmények azonban nemcsak azt mutatták, hogy a szövegértés terén, és általában a humán területeken katasztrofális a helyzet (diákjaink 20%-a funkcionális analfabéta), hanem az is kiderült, hogy a tanulók 1/3-a a legegyszerűbb matematikai műveleteket sem tudja elvégezni. Ezúttal tehát már a természettudományos képzés hatékonysága is kiábrándítónak bizonyult.

Bővebben ...

További cikkeink...

  1. Az ősi gravitációs hullámok nyomában
  2. Megint a füstöt nézték chemtrailnek
  3. Hibás érvek, hasztalan diéták
  4. Hogy keressünk eltűnt repülőgépet
  5. Petőfi Barguzinban?
  6. Interjú Carl Sagan özvegyével
  7. Pálcás vízkeresők Kaliforniában
  8. Az új Kozmosz-sorozat londoni világpremierje
  9. Mi kell a világvégéhez? És mennyi az esélye?
  10. Részsiker az ausztrál antivakcinációs szervezet ellen
  11. Újabb átverés: a Protexin IBS Florea
  12. Őshonos magyar gének?
  13. Végstádiumban lévő betegek - jog a kipróbáláshoz?
  14. COSMOS - Neil deGrasse Tysonnal
  15. Gyanús weboldal felboncolva - Fuel Shark
  16. Még egyet lép a PloS One
  17. GVH bírság a Viva Natura World Kft-nek
  18. Nem az anyatejtől okosabbak a gerekek
  19. 12 év rabszolgaság - mennyire hiteles?
  20. A kisgyermeked tud olvasni? Nem igazán!
  21. Gyerek három szülőtől?
  22. Az egyiptomi hadsereg varázspálcával gyógyítana
  23. Akik tényleg a rokonaink lehetnek
  24. Vegyünk-e víztisztítót?
  25. Egy újabb fogyasztáscsökkentő csodaeszköz - és a rideg valóság
  26. Iskolában tanult tévhitek nyomában
  27. Állami és EU-s pénzek áltudományra
  28. A paleolit étrend egy dietetikus szemével
  29. Mit is ünnepelnek?
  30. Darwin-nap
  31. Az év első Science Meetupja
  32. A génmérnökségről a Klubrádióban
  33. 15 éve szivárgott ki az Ék stratégia
  34. Tényleg - történelmi téveszméket cáfoló honlap
  35. Török-magyar nyelvrokonság az állami rádióban
  36. Ködpiszkáló - gyógynövényekről, gyógyszerekről, étrend-kiegészítőkrőll
  37. Még sincs "arzénalapú" életforma?
  38. Kiosztották "Az év ismeretterjesztő tudósa" díjat
  39. Az elpusztíthatatlan adatok legendájáról
  40. ET koponyája Peruból
  41. Korán temetik a Power Balance céget?
  42. Ben Goldacre előadása a TED-en: Harc a rossz tudomány ellen
  43. NőStények - nőknek (is) nem butaságról
  44. Fehér Ház: Ufók márpedig nincsenek
  45. Újabb UFO-rejtélyre derült fény
  46. 42 éve indult a "szkeptikus" rajzfilmsorozat a Scooby-Doo
  47. Hamis karkötőkre csapott le a hatóság
  48. A NASA tolla és az oroszok ceruzája
  49. Visszatekintés a 9.11 esemény utáni napokra
  50. A hatezer éves a magyar írásbeliség és az írástudatlan Európa
  51. Antibiotikumok helyett homeopátia? Rossz válasz egy valódi problémára
  52. A hiszékenység vámszedői - Kit gazdagítanak a telejósdák?
  53. A Burgess-pala lényeinek felfedezése
  54. Átfogó amerikai tanulmány a védőoltások mellékhatásairól
  55. Faraday nagy felfedezése 180 évvel ezelőtt
  56. Ma se láttunk két holdat
  57. Bigfoot születésnapja
  58. Az utolsó űrsikló indulás
  59. A "Szkeptikus film" vetítése ma a Filmszemlén
  60. A finnugor „elmélet” és a finnugorellenes „elméletek”
  61. 90 év égen és földön
  62. A perdöntő ufóbizonyíték
  63. Nem tanítják a finnugor rokonságot Finnországban?
  64. Hiper-szuper telehold március 19-én
  65. Science Meetup tudományról és áltudományról
  66. Baktériumok az űrből?
  67. Látóval keresi a csaló jóst
  68. Nálunk is rászáll az adóhatóság az ezoterikusokra (is)
  69. Megtalálták Atlantiszt - megint
  70. Három valami NEM robog a Föld fele
  71. A pomázi Ősbuda és egyéb pilisi mondák nyomában
  72. Börtönbüntetés be nem teljesült jóslatért
  73. Új cikk a Szkeptikus Blogon: Válasz homeopatáknak
  74. Élő közvetítés a 10:23 "túladagolás" akcióról
  75. Compact diszk és homeopátia
  76. 10:23 sajtómegjelenések
  77. 10:23 blogcikk és sajtóanyagok
  78. A 10:23 esemény helyszínei
  79. 10:23 Homeopátia kampány az MTV-n
  80. Hihetetlen! Mindhárom testvér 7:43-kor született
  81. Fényterápia fülön keresztül 185 euróért
  82. A Nobel-betegség
  83. Új cikk a Szkeptikus blogon: Pálmalevelezők klubja
  84. Beszélgetés Vágó Istvánnal a 10:23 kampányról
  85. Fizikai kísérletek - amelyeket látni kell!
  86. Használat előtt felrázandó?
  87. Hidegfúzió - hideg fogadtatás
  88. Új cikk a Szkeptikus blogon: Miért nem gyógyíthatóak a fanatikusok?
  89. Tudománykommunikációs mesterképzés indul az ELTE-n
  90. Mindentudás Egyeteme 2.0 – újraindult a népszerű előadássorozat
  91. Nem időjós, meteorológus!
  92. Gömbvillámot fotóztak?
  93. 10:23 Homeopátia - Nincs benne semmi
  94. Átverés az oxigénes víz
  95. Alternatív kezelések a rákgyógyításban - Dr. Bíró Krisztina előadása
  96. Román boszorkányok átkokkal szennyezik a Dunát
  97. A Puli vette az első akadályt
  98. A Facebook 2011. március 15-én bezár?
  99. Hitchcock, madarak, világvége
  100. Magyar felfedezés: működő örökmozgó?