Nyilvános a Laposföld-díj idei döntőseinek listája

Budapest - 2022.04.15.

A Szkeptikus Társaság 2021-ben hirdette meg először a Laposföld-díjat, amelyet abban az évben a kétfordulós kiválasztási rendszerben, a közönség és az egyesület tagságának szavazatai alapján az “Orvosok a tisztánlátásért” csoport prominens személyiségei, Gődény György, Tamasi József, Pócs Alfréd és Lenkei Gábor kaptak

A mai nappal lezárult az idei kiválasztási folyamat első fordulója, amelyben közönségünket kértük meg arra, nevezzenek meg személyeket vagy szervezeteket, akikről úgy gondolják, az elmúlt 1 évben végzett tevékenységükkel kiérdemelték a Szkeptikus Társaság kritikus „elismerését“. A jelölésekhez természetesen indoklást is kértünk, majd a listára általunk felvett jelöltekre lehetett szavazni.

A Szkeptikus Társaság vitacsoportban indított, de a Facebook oldalunkon is megosztott nyílt szavazás 2 hétig volt elérhető, bár sajnos rajtunk kívül álló technikai okokból tényleges szavazásra 1 hét után már sajnos nem volt lehetőség. Azonban így is több ezer szavazatot adtak le az összesen 25 jelölt valamelyikére (esetenként többre is szavazott egy személy). A szavazatok számának összesítése alapján az alábbi személyek és szervezetek kerültek be a 2022-es Laposföld-díjért zajló verseny döntőjébe (dőlt betűvel megadtuk a jelölések közönségünk általi indoklásának összefoglalását is):

  • Gődény György
    Az áltudományos és tudományellenes nézetek, valamint az összesküvés-elméletek szűnni nem akaró terjesztésért, illetve azért, hogy az átveréseivel elért népszerűségére alapozva politikai babérokra is tört, tovább rombolva ezzel a magyar közélet színvonalát.
  • Dúró Dóra
    Nyíltan oltásellenes és járványtagadó nézeteiért, valamint áltudományos alapokra helyezett politikai őrjöngéseiért, különös tekintettel a 2020-as könyvdarálással egybekötött kirohanása utáni transz- és homofób megnyilvánulásaira a 2021. évben.
  • "Orvosok a tisztánlátásért"
    A koronavírus járvány ideje alatt továbbra is széles körben kifejtett tudományellenes és népbutító tevékenységükért, illetve a vírusbagatellizáló, járványrelativizáló áltudományos gondolatok veszélyes terjedésében játszott változatlanul kiemelkedő szerepükért.
  • Varga “Gyógygomba” Gábor
    A Gazdasági Versenyhivatallal való szűnni nem akaró hősies hadakozásáért és mazsolázgatással összeszedett tanulmányokkal való érveléseiért olyan meredek állítások alátámasztására, mint hogy “minden gomba jó valamire…”, illetve hogy “a gombák világa tulajdonképpen egy gyógyszertár”, és különösen a Covid világjárvány idején valódi gyógymódok helyett hiú ábrándokkal való sikeres kereskedéséért.
  • Origo.hu
    Mind tudományos, mind pedig közéleti/politikai téren tartósan vállalhatatlan “hírszolgáltatásukért”, a “tények” túlontúl szabad értelmezéséért és a propaganda célok mellett a klikkek maximalizálásának kizárólagos hajhászásáért.

A teljes kiválasztási folyamat még nem zárult le, hiszen a fenti lista csupán a “döntőbe” került versenyzők névsora. Hogy a közönség által javasolt személyek és szervezetek közül kit illessen végül a Szkeptikus Társaság által adományozandó negatív “kitüntetés”, arról az egyesület tagságának belső körben begyűjtött szavazatai fognak dönteni a következő napokban.

A Laposföld-díj nyertesének kihirdetésére és az ezzel járó oklevél ceremoniális átadására 2022. április 22-én, a Föld napján kerül sor 15:00-i kezdettel a Pannon Kincstár területén. Az eseményre a sajtó munkatársai és a jelöltek külön meghívót kapnak majd, a nagyközönség számára pedig az egész rendezvény, beleértve a díjátadó előtti kerekasztal beszélgetést is, követhető lesz a Facebook oldalunkon, ahol élőben közvetíteni fogjuk azt. A áltudományokkal és álhírekkel kapcsolatos kerekasztal beszélgetés résztvevői lesznek Falyuna Nóra nyelvész, tudománykommunikációs szakértő, Hanula Zsolt újságíró, a Telex tudomány rovatának vezetője, valamint Pintér András Gábor, a Szkeptikus Társaság elnöke, az esemény házigazdája. 

A Laposföld-díj kiíróiként célunk, hogy felhívjuk a figyelmet a tudományellenes és áltudományos nézetek veszélyes mértékű terjedésére és bízunk benne, hogy ennek hatására sokan elgondolkodnak majd azon, mennyire bíznak meg közkedvelt, de félrevezető, megtévesztő állításokkal népszerűvé vált, önjelölt véleményvezérekben. Fontos, hogy mindannyian megfelelő forrásokból, megalapozott állítások mentén tájékozódjunk. Sajnos azonban a fenti listán szereplő egyének és csoportok nem tekinthetők megbízható forrásnak tudományos kérdésekben, legyen szó vitaminokról, biológiai és társadalmi nemről, általános egészségről, járványról vagy épp történelmi események objektív megítéléséről. Ám mivel azt a látszatot igyekeznek kelteni, hogy az állításaik megalapozottak és magukat megbízható információ forrásként próbálják feltüntetni, a tények, tudományos eredmények általános megítélésének, a nagyközönség szemében meglévő hitelének degradálásával súlyos társadalmi károkat okoznak.

Tisztelettel:

A Szkeptikus Társaság elnöksége